Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A többi jelentős baloldali politikus? Azokat meg már kitettük a szoborparkba.
„A baloldal meg rá van izgulva Károlyi Mihály szobrára – most, hogy így gondolkodom, hogy kiknek állítana szobrot a balos emlékezetpolitika, eléggé bajban vagyok. Peyer Károlynak, aki megkötötte a Bethlen-Peyer-paktumot? Ő talán megérdemelné, de nem csinált semmit ezen túl. A balos politikusok a háború végéig ellenzékben voltak, sok értékelhetőt nem tettek le az asztalra, utána viszont mind radikálbalos vagy kommunista volt. Nekik azért még a mi baloldalunk sem állítana szobrot. Maradna Jászi Oszkár, de ő inkább kora SZDSZ-e volt. Talán a kisgazda párt művelt itthon autentikus baloldali politikát, meg a Parasztpárt, Veres Péterrel, de hát neki sem volt alkalma kibontakoztatni államférfiúi tehetségét, ráadásul ma gyanús népinek számít, a kisgazdapárt meg jobbosnak. Talán Bibó, de őt sem mondanám kifejezetten balosnak. (...)